Somosi Fogadó

Kereskedelmi szálláshely és étterem! Várjuk egyéni,családi,csoportos kedves vendégeinket! Házias ízekkel, menüs és a'la carte étkezési lehetőséggel!Családi és céges rendezvények lebonyolítását is vállaljuk! Szálláslehetőség 50-fő ig! Erdei iskola!

fogado_rajz1.jpg

Második túra ajánlatunk:


Salgóbánya-Zente Ferencz szobor-Salgó vára-Boszorkánykő
Hossz: 1.5Km
A kirándulás időtartama: 1-1.5 óra
Távolság a Somosi fogadótól :6 km
Salgóbánya
Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze 500 méteres tengerszint feletti magasságban a Medves fennsík szélén helyezkedik el. Szintén a középkorban létező nagyon kicsi település, tanya. 1850-ben barnakőszenet fedeznek fel. Itt is beindul a bányászat. A vájatok közel negyede itt Salgóbányán volt található. Kaszinó és Művelődési ház is épült a faluban a fáradt bányászoknak és munkaadóiknak. Ma turistalátványosságként szolgál a vadászház és a felette magasodó Salgó vára amely a 13. században épült.
Kevesen tuják hogy itt született neves színművészümk Zente Ferenc, az emlék parkban szobrot is állítottak emlékére.
Sőt a Fekete Gyémántok című Jókai regény filmváltozatát is itt forgatták.


 banyasz_kaszino.jpg
 
Salgó vára
Felette magasodik Salgó vára ( a Salgó név fényest jelent)
A vár rövid története

Salgóvár rekonstrukciós rajzaMivel nagyon kevés okleveles adat szól egykori történetéről és a régészeti feltárása még várat magára, csak nagy vonalakban lehet körvonalazni múltját. A környező vidéket uraló Hontpázmány nemzetség tagjai emeltették birtokközpontként az 1241-1242-es tatárjárás utáni korszakban. A XIV. század elején kénytelenek voltak behódolni a Felvidék nagy részét magántartományául megkaparintó Csák Máté oligarchának. Csak a féktelen báró 1321-es halála után került királyi kézbe.
 salgo_vara.jpg
Az első róla megemlékező oklevél szerint 1331-ben Dabi Demeter viselte várnagyi tisztét. A királyi kamarától megvásároló Szécsényi Simon báró számára az értékét elsősorban a környékbeli jobbágyfalvakból álló váruradalom jelentette. A földesúri család ritkán látogatta meg Salgó várát, inkább a kényelmesebb, hollókői várukban tartózkodtak. Az épület pusztulását későbbi földesura, Salgói Miklós bűnös életvitele okozta, akinek 1424-ben Luxemburgi Zsigmond király előtt kellett felelnie a tetteiért. A királyi tanács bűnösnek találta hamispénzverésben, valamint Garai János báró feleségével, Hedvig úrnővel folytatott házasságtörésben, ezért örökös száműzetésre ítélték.
 
A megsárgult oklevélbe még belefoglalták, hogy a főnemes négy vára közül kettőt, Salgót és Bene várát a földig romboltassák le. A kirendelt mesteremberek aztán fáradságos munkával lebontották falait, némelyik részét egyben gurítva le a meredek hegyoldalon. Erről a manapság arra kirándulók is meggyőződhetnek. Amikor a hegymászás után végre elérjük a legmagasabb sziklacsúcsot, az elénk táruló pompázatos panoráma mellett tűnődjünk el néhány percig eme elfelejtett vár mulandó sorsáról.

 salgo_vara_legi.jpg

salgo_vara_rajz.jpg

Boszorkánykő
A vulkáni eredetű Kis-Salgó (más néven Boszorkány-kő) jellegzetes meghajlott bazaltlemezeivel.
A hegy kettős bazalt kúpjáról látható Salgó, Somoskő és Zagyvafő vára.
 
 boszorkany_ko.jpg


boszorkany_ko_2.jpg


boszorkany_ko_3.jpg


Nagyon kellemes kirándulást kívánunk !
Somosi Fogadó.

 






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 24
Heti: 46
Havi: 365
Össz.: 43 595

Látogatottság növelés
Oldal: 2.túra ajánlat:
Somosi Fogadó - © 2008 - 2017 - somosifogado.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: somosi fogadó - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »