Somosi Fogadó

Kereskedelmi szálláshely és étterem! Várjuk egyéni,családi,csoportos kedves vendégeinket! Házias ízekkel, menüs és a'la carte étkezési lehetőséggel!Családi és céges rendezvények lebonyolítását is vállaljuk! Szálláslehetőség 50-fő ig! Erdei iskola!

  kep_71.jpg

Oktatóközpontunk 1999-ben a Somosi Kultúráért Egyesület munkacsoportjaként jött létre, s 2009-től önálló egyesületként működik. A megalakulás elsődleges célja a településünkön folyó környezetvédelmi, környezetnevelési munka szakmai támogatása, irányítása volt. Munkánk eredményességét igazolja, hogy bázisóvodánk azóta elnyerte a „Zöld óvoda" címet, bázisiskolánk pedig az „Ökoiskola" címet. 2002-ben dolgoztuk ki erdei iskolai programunkat, melyet azóta minősíttettünk, az erdei óvodás programunkkal együtt.

kislany.jpg2001-től vagyunk tagjai a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének (KOKOSZ). Tevékenységünk mára az eredeti célokhoz képest jelentősen bővült, köszönhető ez az aktív, szakképzett tagságunknak. Szinte minden, a környezeti nevelés terén szükséges szakemberrel rendelkezünk, mint pl.: óvónő, tanító, tanár, gyógypedagógus, néptánc oktató, népi fafaragó, bőrdíszműves, textiljáték készítő, műemlékvédelmi szakember, madarász, népművelő, erdei óvoda szakértő, erdei iskola szakértő, ökoiskola vezető.

Ifjúsági környezetvédő csoportot működtetünk, rendszeresen tartunk játszóházi foglalkozásokat, több lap szerkesztésében veszünk részt, és rendszeresen írunk cikkeket. Megyei koordinátorai vagyunk a „Regionális partnerség fejlesztése a környezetvédelemben" c. projektnek. „Kis Fürkész" országos környezetvédelmi versenyt szervezünk kisiskolásoknak. 2000-től minden évben megrendezzük a Nemzeti Környezetvédelmi Gyermektáborunkat.

pfz.jpg

KIADVÁNYAINK

  • Frics Gyula: Mondák, rövid történetek és anekdoták a Karancs-Medves vidékéről (KARANCS-MEDVESI FÜZETEK sorozat 2007)
  • Frics Gyula: A fatörzs (KARANCS-MEDVESI FÜZETEK sorozat 2008)
  • KISGYERMEK NEVELÉS A TERMÉSZET KÖZELSÉGÉVEL (óvodai tanösvények útmutatója 2008)


kep_74.jpgSZOLGÁLTATÁSAINK
(Előzetes egyeztetés és felkérés alapján)

- Tanösvény bemutatók, túrák   vezetése (Karancs-Medves vidékén)

- Szakmai előadások

- Erdei iskola program

- Erdei óvoda program

- Népi kézműves foglalkozások

- Szakmai napok, továbbképzések szervezése, lebonyolítása

 

kep_75.jpgBÁZISINTÉZMÉNYEINK, ÁLTALUNK HASZNÁLT BEMUTATÓHELYEK

  • Somosi Erdei Iskola foglalkoztató
  • COGITO ÁMK Gesztenyekert Napköziotthonos Óvoda (Zöld óvoda)
  • COGITO ÁMK Dr. Krepuska Géza Általános Iskola (Ökoiskola)
  • Madárpark (Eresztvény)
  • Geológiai tanösvény (Kis-Salgó)
  • Kotyaszi Erdei Iskola (bemutató tanya)

Programszolgáltatás


A Somosi Környezetnevelési Központ csoportok részére a következő programok lebonyolítását vállalja:


-    Minősített erdei iskola program (részletes ismertető a megadott elérhetőségeken kérhető)

-    Minősített erdei óvoda program (részletes ismertető a megadott elérhetőségeken kérhető)

-    Túravezetés (nappali és éjszakai túrák bármely korosztály részére a környék nevezetességeihez)

-    Kézműves foglalkozás (nemezelés, fafaragás, bőrözés, gyöngyfűzés és egyéb kézműves foglalkozások korosztálytól függetlenül)

-    Szakmai előadás (elsősorban a Karancs-Medves vidék természeti adottságairól, mint pl.: madárvilág, növényzet, geológia, műemlékeink, csillagászat)

-    Táncház (néptánc oktatása, táncház szervezése)

-    Filmvetítés (elsősorban a Karancs-Medves vidék természeti adottságairól szóló filmek, vagy egyéb természeti filmek)

-    Vállalati tréningek szervezése lebonyolítása (elsősorban közösségfejlesztő tréningek)

-    Továbbképzések szervezése lebonyolítása (rendelkezünk akkreditált továbbképzéssel terepi vezetők képzéséhez illetve környezeti neveléshez kapcsolódóan, nem akkreditált képzésekkel pl.: komminikációs készségfejlesztés)

-    Családi programok szervezése lebonyolítása (családok számára összeállított programcsomag, melyben megtalálhatók a kirándulások, játékok, kultúra és sport egyaránt)

-    Egyéb (a felsoroltakon kívül segítségünket ajánljuk bármely programötlet megvalósításához)


Szakembereink: óvónő, tanítónő, tanár, gyógypedagógus, erdei iskola szakértő, erdei óvoda szakértő, népi játszóház vezető, néptánc oktató, bőrműves, népi fafaragó, madarász, geológus, műemlékvédelmi szakember


A programok lebonyolításának díja: bruttó 3.000,- Ft/óra/programvezető


További információ: Molnár Zoltán tel.: 32/435-460; mobil: 20/522-2525; e-mail: mzmadar@freemail.hu; mzmadar6@gmail.com








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 21
Heti: 18
Havi: 352
Össz.: 45 912

Látogatottság növelés
Oldal: Erdei iskola
Somosi Fogadó - © 2008 - 2017 - somosifogado.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »